Távfelügyelet

Mit értünk távfelügyelet alatt – avagy egy speciális biztonságtechnikai szolgáltatás alapjai

A távfelügyelet tulajdonképpen nem mást, mint egy sajátos vagyonvédelmi szolgáltatás. A védendő helyszínen keletkező riasztást észlelik a biztonságtechnikai központban. Ahol ezt követően a szerződésben rögzített intézkedések kerülnek foganatosításra.

A távfelügyelet alapvetően kétféle részszolgáltatást foglalhat magában egyrészt beszélhetünk értesítéses szolgáltatásról, másrészt pedig kivonulásos szolgáltatásról.

Távfelügyelet – teljes biztonságban távolról is

Az értesítéses távfelügyelet szolgáltatás keretein belül a riasztási jelzés beérkezésekor diszpécserünk a szerződésben rögzített módon értesítik a megadott személyt vagy szervezetet.

Érdemes olyan személyt vagy szervezetet megjelölnünk, aki azonnal intézkedni tud a riasztás észlelésével kapcsolatban. Fontos információ, hogy az ország bármelyik pontján igénybe vehető szolgáltatásunk.

Az előzővel ellentétben a kivonulásos távfelügyelet szolgáltatás keretein belül a riasztás észlelésekor diszpécserünk értesíti a legközelebb tartózkodó járőrünket. Munkatársaink a vészjelzést követően kivonulnak a védelem alatt álló objektumhoz. Ezzel egyidőben természetesen értesítjük a szerződésben rögzített személyt is a riasztási és kivonulási eseményről. Vagyonvédelmi szakembereink pedig a helyszínen megállapítják a riasztás okát, illetve megakadályozzák a károkozást, továbbá amennyiben hatóság bevonása szükséges, kiérkezésükig biztosítják a helyszínt.

Távfelügyelet – profizmus és szakértelem széles referencia skálával

Vállalkozásunkat a 2006-ban alapított Bruck Security Kft. jogutódjaként 2011 óta folytatja vagyonvédelmi tevékenységét, immáron Bruck Service Kft. néven. Cégünk több, mint tíz éves szakmai múltra tekint vissza a különféle őrzés-védelmi tevékenységekkel kapcsolatban.

Egyik legfőbb alapelvünk a minőség és szakértelem legyen szó akár járőrszolgálatról, pontőrzésről vagy éppen távfelügyeletről. A minőségi szolgáltatás biztosításának egyik legfontosabb alappilére a megfelelően képzett szakemberekkel való együttműködés. Éppen ezért cégünk kizárólag magasan kvalifikált, megbízható vagyonőrökkel dolgozik együtt, akik kellő szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

Munkánk során megrendelőinkkel szoros kapcsolat kialakítására törekszünk, hiszen értékeink, ingatlanjaink védelme során elengedhetetlenül fontos a bizalom. Szolgáltatási palettánk kialakítása során törekedtünk a lehető legszélesebb paletta kialakítására figyelembe véve megrendelőink egyedi igényeit is. Referenciánk között olyan vállalkozások szerepelnek, mint például a Simba Kft., Duna-Vitex Kft. Zalakerámia Zrt., Messer Hungarogáz Kft., Nemzeti Stratégiai Minisztérium.